Itt a szeptember és hozott friss, meleg témát.
Igen felvonultak, büszkén és méltósággal viselve - ezen a napon - a huncut természet által rájuk aggatott keresztet. Buzinak lenni sem lehet könnyű, ma Magyarországon. Reménytelen és megalázó lehet minden felvonulás mentes hétköznap - ebben a neofeudális kis porfészekben ( pardon, medencében ). Az itt többségben élő „egészséges”, „nemzeti”, „keresztény”, „ magyarok” nyilaitól ( értsd: molotovjaitól, flaszter darabjaitól és a jámborabbak tojásaitól ) mentsen meg minden másképpen szerető, érző, gondolkodó, álmodó vagy imádkozót az Úr. Nem valószínű, hogy a közeljövőben olyan karnevál kerekedne Budapest utcáin - mint az már természetes a világ más pontjain – de ez így … már megint a dolgok legalja.
Eddig azt gondoltam, hogy „Gyurcsány takarodása” érdekli - a társadalom utcára kimenni sem rest – hangosabbik részét, meg a „nagy-magyarország”, valamint a „ zsidó és cigánymentes” szentkoronás haza ügye. Morcos-harcos-maszkos, rosszkedvű honfitársakat képzeltem el, akik haragszanak a tévé épületére ( szerintem is szar a műsor, de a büféje jó – azzal mi a gond? ), akik felborítják a kocsikat ( a sok ott felejtett kocsi gátolja a forradalom hömpölygését ), akik nem akarják, hogy Demszky gazdagodjon egy szemét-égetőből hasznot húzva ( ezért az útjukba akadó kukákat felgyújtják ), olyan kemény fiukat, akiknél mindig van csíkos zászló és sísapka ( és a kacsintós brifkó mélyén egy Mária kép ). Nagyot tévedtem, amikor érzéketlennek gondoltam ezeket a hazafikat. Honfitársaimat igenis nagyon is foglalkoztatja - ki kit szeret és ki kivel szeret ágyba bújni. És őrködnek is a helyes erkölcs felett – természetesen - keresztényi normák szerint.
Mindezek ismeretében teljesen megértem az elkeseredést - amit az elnyomó államrendőrség provokált azzal, hogy nem engedte „az igazi és egészséges magyarokat” a „beteg felvonulók” közelébe.
Persze, hogy megdobálják a zsinagógát - ha már a buzikat nem lehet. Miért, ti nem ugyanezt tennétek? Ha egyszer készül valamire az ember – hát nem?
Más.
Hallottam olyan megjegyzést, miszerint „sok buzi” kiment szurkolni a stadionba. Ez biztos tévedés – ott igazi hazafiak is voltak, drukkoltak is rendesen – nem rajtuk múlt. Minden esetre nem „egészséges gondolat” azt az illúziót gerjeszteni, hogy a magyar focistáknak van keresni valója a nemzetközi megmérettetéseken. Örüljünk a „lokinak”, akik elérték a csúcsot, ami magyar csapattól mostanság elvárható. ( Ne legyetek nagyon csalódottak - csak ennyi, és nem több – hiszen láthattátok a svédek elleni meccset és nézhetitek majd a portugálokat is. )
