Egy új rovatot indítok – az élet szülte rá az igényt. Ide születtünk és itt élünk a planétának ebben az eldugott szegletében. Itt egy periférikus nyelvet beszélünk, amit a világon alig több, mint tiz millió ember ért. Illetve még ezek sem értik egymást, ezért muszáj mindig érthetően, magyarul beszélnünk. Ha ehhez az kell, hogy lefordítsuk a mondandót magyarról magyarra – hát legyen.
Álljon itt példaképpen és rovatindítónak egy politika és napi aktualitást nélkülöző iromány fordítása. ( hogy aztán rátérjünk a súlyos mondandókra – mellébeszélésekre, ködösítésekre - merthogy ezek miatt van az egész)
Petőfi Sándor: János Vitéz ( részlet )
Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről a juhászbojtárra.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.
Történetünk elején kiderül a helyszín és az évszak. Ebben a közegben feltűnik az első szereplő, akiről feltételezhető, hogy dacol az elemekkel és jellegzetes szőrős munkaruhájában leledzik.
Szerelem tüze ég fiatal szivében,
Ugy legelteti a nyájt a faluvégen.
Faluvégen nyája mig szerte legelész,
Ő addig subáján a fűben heverész.
Szerelmes fiatalemberről van szó, aki még a munkáját is kész elhanyagolni érzelmi hullázásai okán. Pedig az a munka nem tűnik bonyolultnak. Védőfelszerelésül is szolgáló ruházatát önhatalmúlag eltávolítja - és indokolatlan szennyeződésnek is kitéve azt - nem a rendeltetésének megfelelően tárolja.
Tenger virág nyílik tarkán körülötte,
De ő a virágra szemét nem vetette;
Egy kőhajtásnyira foly tőle a patak,
Bámuló szemei odatapadtanak.
Nincs botanikai érdeklődése az ifjúnak …
De nem ám a patak csillámló habjára,
Hanem a patakban egy szőke kislyányra,
A szőke kislyánynak karcsu termetére,
Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére.
… ellenben életkorának megfelelően - nem titkolt, erős szexuális vágyakozással telített - vonzalmat érez egy ifjú hölgy iránt - akit fizikai munkás és meglehetősen egészségtelen munkakörülmények között végzi dolgát. A történet ezen szakában főhősünk még akár pedofil kukkoló is lehetne – de ez az abszurditás az események előrehaladtával tisztázódik. Addig csak marad a kötelesség szegés!
Kisleány szoknyája térdig föl van hajtva,
Mivelhogy ruhákat mos a fris patakba’;
Kilátszik a vízből két szép térdecskéje
Kukoricza Jancsi gyönyörűségére.
A szöszi – valószínű felismervén a helyzet adta fülledt erotikától sem mentes mivoltát - még rá is játszik egy kicsit a dologra. Ez a magatartás megbocsátható ebben a szituációban - mert ugyan ledér e tevékenység - a rábízott munka eredményességét ez a nem befolyásolja.
Mert a pázsit fölött heverésző juhász
Kukoricza Jancsi, ki is lehetne más?
Ki pedig a vízben a ruhát tisztázza,
Iluska az, Jancsi szivének gyöngyháza.
Most már tudjuk nevét a kötelezettségeit nagyvonalúan kezelő, vágyakozó fiatalembernek és a kacér munkás-hölgynek. A történelmi nevek igazolják, amit a már sejthettünk - a szereplők egyszerű származásúak, alacsonyabb néposztálybeliek.
„Szivemnek gyöngyháza, lelkem Iluskája!”
Kukoricza Jancsi így szólott hozzája:
„Pillants ide, hiszen ezen a világon
Csak te vagy énnekem minden mulatságom.
Vesd reám sugarát kökényszemeidnek,
Gyere ki a vízből, hadd öleljelek meg;
Gyere ki a partra csak egy pillanatra,
Rácsókolom lelkem piros ajakadra!”
Hát dumája az van! Nem is kell sokat görcsölnie hősünknek, hogy buja akaratát ráerőltesse erre a jámbor hajadonra. A "nem találkozhatnánk meló után? " vagy a " valamelyik nap együtt ebédelhetnénk", esetleg " elmehetnénk egy moziba a hétvégén" közhelyes közeledési patronokat teljesen kiiktatva udvarol barátunk.
„Tudod, Jancsi szivem, örömest kimennék,
Ha a mosással oly igen nem sietnék;
Sietek, mert másképp velem rosszul bánnak,
Mostoha gyermeke vagyok én anyámnak.”
Ezeket mondotta szőke szép Iluska,
S a ruhákat egyre nagy serényen mosta.
De a juhászbojtár fölkel subájáról,
Közelebb megy hozzá, s csalogatva így szól:
„Gyere ki, galambom! gyere ki, gerlicém!
A csókot, ölelést mindjárt elvégzem én;
Aztán a mostohád sincs itt a közelben,
Ne hagyd, hogy szeretőd halálra epedjen.”
Kicsalta a leányt édes beszédével,
Átfogta derekát mind a két kezével,
Megcsókolta száját nem egyszer sem százszor,
Ki mindeneket tud: az tudja csak, hányszor.
Sikerül - a felelősség teljes hiányával küzdő ifjúnak - munkája elhanyagolására rávennie a szőke macát és bizonytalan kimenetelű vállalati kapcsolatot kezdeményeznie. A pornográfiától sem mentes munkahelyi légyottra még csak nem is „ebédidőben” kerítenek sort. E meggondolatlan, hormonok diktálta cselekedettel nagyon leszűkítik az amúgy is szigorú munkahelyi vezetők - eseményekre történő reagálásának mozgásterét.
A második részben ( most már csak tömören ) annyi történik, hogy az ifjú csellengő leány munkaadója - egy idős hölgy - kérdőre vonja a ( munkahelyen és munkaidőben )paráznaságon kapottakat. A fiatalember - ekkor minősíthetetlen hangot megütve - szidalmazza az idős asszonyt, bántalmazással és házának felgyújtásával megfenyegetve azt.
Hát, valahogy így gondolom!
