Hát megtörtént, túl vagyunk rajta – okuljunk, elemezzünk és örüljünk!
A nép – az istenadta – felhatalmazhatta végre régi-új vezérét, csináljon eztán amit csak akar. Azt is fogja tenni a kiéheztetett klientúra két elvesztett választás után. Némelyikük kicsit bele is betegedett a végtelen hosszúnak tűnő nélkülözésbe. Egy turista egyenesen Mr. Bean-hez hasonlította az örömittas főnököt a Vörösmarty téren és Istvánt is rossz bőrben látta – mentségére, nem itt él, azt lát amit akar. Mások azt rebesgették, hogy válással fenyegetőzött a vezér neje – ha megint nem sikerülne. Tudjátok mennyi gyerek-tartást kellene fizetni ennyi gyerek után? Láttátok a vagyon-nyilatkozatot? Ugyan, miből fizetne szegény - inkább nyert.
A magyarok kiböjtölték az elnyomás éveit – ebben is jók vagyunk - most jöhet a dőzsölés, itt a dicsőséges visszatérés. Ezúttal mindenki nyert és nyerni fog. Akinek eddig szar melója volt annak jobb lesz, akinek csúnya felesége van, annak szebb lesz!
Nem kell fukarkodni az olyan jelzőkkel sem - mint a „történelmi jelentőségű” - hiszen felesküdött a vezérének két és félmillió honfitársunk. Sőt, az egész ország besárgult – és ezt mi szeretjük, magyarok – szeretünk a többséghez tartozni. Most mindenki bolsevik lett, egyet gondol, egyet akar, egyfelé néz – cél a demokratikus egypárt rendszer. Kicsit még furcsán cseng ez a szóösszetétel, de majd megszokjuk. A győzteseknek most nem kell attól tartaniuk, hogy számon kéri valaki az ígéreteket – mert bölcsen – nem ígértek semmit. ( Mellesleg ismerek olyat, aki párt alapítást – a Biztosan Nem Szavazok Pártját - tervezi. Szerinte most is ők lettek volna a legtöbben – de ezzel most ne is foglalkozzunk – idegenszívű, értelmiségi nyavalygás.) Nincs itt az idő – vagyis itt van, de nem a szkeptikusok ideje.
Most győzött a narancsos forradalom és ez olyan, mint egy film. Viktor megszabadul a liberálisoktól, egykori mestereitől - tudjátok azoktól a gonosszá lett emberektől, akikkel együtt lógott anno, még mielőtt átállt az erő másik, az igazi oldalára. Liberálisok - akik évekig az a bizonyos farok voltak a szoci kutyán, ami mindig csóválódik - most a süllyesztőbe kerültek kutyástul, farkastul. Velük egy darabig nem kell számolni. Nekünk a népnek - merthogy ez népakarat , semmi kétség – ez csak jó lehet, gondolom. Az a nagy szabadság, fegyelmezetlenség, rendetlenség meg minden vitte romlásba az egész szép hazánkat. Meg a sok lopás, ugye – ami addig elképzelhetetlen volt ott a húsosfazék körül. Mert a gonoszok uralma előtt itt minden rendben volt. ( Az állami gazdaságok már nem kellettek senkinek, így vitte, aki gondot akart magának. ) Az volt a jó világ, senki nem akarta a szocikat, soha – csak legutóbb csúnyán félrevezettek minket, amikor választani kellett. Ferenc ugyan később meggyónta bűneit egy Balaton-parti kápolnában - de valahogy kiszivárgott a bizalmas beismerés – és erre nem voltunk felkészülve. Nekünk magyaroknak nem kell olyan vezető, aki gyengeségében őszinteségi rohamra ragadtatja magát. Miféle politikus az ilyen? Nem erre vágyunk! Most is volt egy ilyen - ez a bajuszkirály. Mondta a sok realitást, meg valami értelmiségi hablatyot. Semmi ismert szó, mint a - magyarok, haza, árulók, Trianon, tolvajok, hajrá - nem volt a tanári dumájában. Csak ez a tanár-uras izé, ez a nagy esze jobban tudja vaker. De most vége a cudar korszaknak, most már minden rendben lesz.
Vesztesnek meg kell lenni – mert különben ki a fene tudná kik nyertek. Hiába jött nagy bajusszal a segítség - a Fórum elbukott. Tartotta magát derekasan, ellent mondott évekig a narancs darálónak – most aztán baszhatják. Nézzétek meg például Zsoltot – látjátok, hogy vigyorog ( persze csak amikor nincs a nyelve a főnök seggébe ), ezt Ti is megtehettétek volna fórumos srácok. Ibolyának is csak annyit kellett volna mondani - független vagyok én is, mint Pál és István – és akkor egy alelnöki szék csurrant cseppent volna, ahogy az ilyenkor szokott. Most már ugye - késő ezen mélázni. A liberálisok még visszanyúltak a szarból - amiben már nyakig ültek - és magukkal rántották régi riválisukat a fórumosokat is. Így helyes. Nincs szükség ezekre a rendszerváltókra. Hol van az már különben is – és aki még számít már mind narancs mezben játszik.
A szélsőségesektől sem kell már úgy félni, mint azt gondolták sokan. Bár az még mindig lehet, hogy az ország kétharmada Jobbikos – de ezt továbbra sem tudják magukról – és lehet, hogy ez így is marad. A céljukat – a radikális változást – elérték, bárhol parkolhatnak gond nélkül, büntetlenül – és most már nem csak a főnökasszony, hanem néhány rohamosztagos kiscserkész is – aki tagja a kemény magnak. Az sem meglepő, hogy a külső kerületekben és néhány távoli faluban mennyire bejön ez kakastollas bakancsos idea. Valamit sürgősen tenni kell, mert ezek a túlképzett belvárosiak és a sok budai úri diák még nem osztja ezt a mentés-sújtásos-bakancsos divatot. Sőt. Ezek képesek voltak a zöldekre szavazni. ( Talán ha zöld-fehér lenne, de nem - ezek nem fradisták.) Most még fű zöldek és kender magosok, de majd idővel megtudják, hogy a kannás-bor és a pancsolt vodka hozza felszínre az igaz nemzeti érzéseket. És nem kell egy mondatban annyi szót használni, mert a nemzeti érzésű hallgatóság elveszti a fonalat.
Szóval győztünk és ez a lényeg!
Biztos lesznek – persze csak kevesen – akik fanyalognak majd, meg Tamáskodnak. Láttam, már másnap este az atévében csúnyán provokálni akarta az a tudálékos firkász-lány debreceni helytartónkat – tudjátok, akit lefestettek nemrég lóháton. Ott gecizett vele a spiné, hogy tudja-e alelnök létére, miket mond és miért a párt-igazgatója. Hát, honnan ismerné azt az embert – ő csak alelnök. Ahelyett, hogy gratulált volna a győzelemhez, mosolyogva a családról kérdezett volna - benyalt volna rendesen, ahogy azt más médiákban már ideje korán elkezdték és gyakorolják rendesen – ez nem. Mondanom se kell, nincs is rajta a listán. Hogy melyik listán? Azon, amit legálisan gyűjtöttünk, vettünk, szereztünk.
Új arcokra, tiszta kezekre szükség van – igaz nem sokra. Végre vagyunk elegen, mindenki vitt magával még egy embert. Volt olyan baráti társaság, amelyik több ezer főre duzzadt hírtelen. Miért - van ilyen – nem? Ezért is csinálták ezt az új rendszert, hogy a spontán szerveződő baráti körök egy helyen szavazhassanak. Ilyenkor az egész napot együtt töltjük. Haleluja a templomba, finom vasárnapi ebéd a nagyinál, majd gyerekekkel irány a park – hoppá, elszaladt az idő – gyerünk szavazni, mindjárt fél hét. Még szerencse, hogy egy narancsos javaslat lehetővé tette az átjelentkezést egy másik szavazókörbe. Így együtt lehetett egész nap ez a nagy család – mert mi magyarok egy nagy család vagyunk ismét. És milyen nap volt! Az eredményhirdetés után az ünneplés - az új korszak előestéjén – bánhatod, ha kimaradtál – de két hét múlva bepótolhatod.
Hajrá magyarok!
