Amikor néhány éve Ferenc haverjai társaságában - mely számomra mindenképpen belterjes hallgatóságot feltételez - szóval akkor és ott, a lankadt pöcsű hallgatóságot hasztalan igyekezvén felrázni arra ragadtatta magát nevezett országvezető, hogy kellő indulattal és…
WikiLeaks kapcsán eszembe jut egykori mesterem mondása, miszerint „ ahhoz, hogy teljes bizonysággal megállapítsuk egy tojásról, hogy az büdös – nem kell feltétlenül tudnunk tojást tojni. Sőt semmit sem kell tudnunk a tojásról - büdös és kész.” ( Jó, nem egy nagy…
Semmi kétség, minden a helyére került. Az elmúlt hónapokban nem is volt miről írjak. Minden a legnagyobb rendben van, ahogy azt megjövendöltem. Jó kezekben végre a nemzet sorsa! Érezhető a sok változás. Percről percre jobb itt élni. Annyi év ostoba intézkedései után végre ez a…
Hát megtörtént, túl vagyunk rajta – okuljunk, elemezzünk és örüljünk! A nép – az istenadta – felhatalmazhatta végre régi-új vezérét, csináljon eztán amit csak akar. Azt is fogja tenni a kiéheztetett klientúra két elvesztett választás után. Némelyikük…
Az egyik kedvenc témám következik – jól figyelj mert remélem vitatkozni fogunk! Előre leszögeznem – bár reményem szerint ez írásból egyértelmű lesz – semmi bajom a vallással, a vallásokkal, a hívő emberekkel, az idealistákkal, reménykedőkkel,…
Egy új rovatot indítok – az élet szülte rá az igényt. Ide születtünk és itt élünk a planétának ebben az eldugott szegletében. Itt egy periférikus nyelvet beszélünk, amit a világon alig több, mint tiz millió ember ért. Illetve még ezek sem értik egymást, ezért muszáj…
Régi otthonomban - ÖKO program keretében - egy „ értéknövelő beruházás” zajlik. Puff neki! Még jó is lehetne. Egy rész Eu-s pénz, egy rész önkormányzati – egy kicsi saját hozzájárulás – és csak ki kell várni a végét. Két öreg lakótárs beszélget a…